“Fejlődik az emberek látásmódja” – Mundér László Zoltán “Philippel”

Szerző: | jan 8, 2020 | Magazin | 0 hozzászólás

2020-ban az egyik legnagyobb vállalásunk, hogy szeretnénk néhány szakma új generációs szereplőjét bemutatni egy különleges formátumban. Ugyanazt a nyolc kérdést küldjük el ugyanazon szakma képviselőinek úgy, hogy a kilencedik tulajdonképpen az, hogy kit választanának következő válaszadónak. Ez lesz a Mundér, amelyet az év első harmadában Debrecen új generációs fotósainak szentelünk.

Első szereplőnk László Zoltán Philip, akiket leginkább a wedding világból ismerhetünk Debrecenben, de emellett persze több terület is megmozgatja.
Ismerjük meg most az embert, aki mérnökből lett a fotók szerelmese és több szerelem krónikása (ennél ömlengősebb kifejezés nem lesz ebben a posztban ígérjük).

1. Miért a fotózás lett a nagy szerelmed?

Igazából, sose tudtam mi akarok lenni. Emlékszem, még egyetemen az első szemeszter legelső napján a padomban is azon gondolkoztam, vajon én mire fogok menni a mérnöki diplomámmal? Pedig ekkor már az életem jelentős részét kitöltötte a fotózás, volt egy jól működő vállalkozásom, de ekkor még nem hittem, hogy 10 éves távlatban is gondolkozhatok benne. Aztán fokozatosan merültem bele majd minden részletébe.
A mérnöki diplomámat közben megszereztem :).

2. Melyik részét/mozzanatát élvezed a legjobban a fotózásnak?

Két részét szeretem a legjobban. Az első egyből a legeleje, mikor megtervezek mondjuk egy portréfotózást, vagy valamilyen ’content creating’ folyamatot.
A második része pedig nem maga a fotózás, hanem a fotózásnak az a része, amikor mindenki – beleértve én is – megértettük, hogy mire van szükség, mindenki felszabadult és működik a
fotózás.

Philip, a debreceni fotós

Philip.

3. Hogyan fejleszted magad?

Manapság számtalan lehetőséged van fejlődni, régen ez nehezebb volt. El lehet menni workshopra, Youtube-on számtalan videó van inspirálódásra, gyakorlatilag testközelben sajátíthatod el, amit mondjuk amerikában egy neves fotós próbál veled megértetni. De néha csak ráírok egy barátomra a szakmában, hogy

Hé, fogalmam sincs hogyan kellene megoldanom ezt a feladatot?!

és már be is indult a kreatív folyamat.

4. Mivel inspirálódsz a fotózásokhoz?

Instagram, Youtube. Végtelen a lehetőségek száma.

Sunset Limited
Kártyavár
Szégyen de régen olvastam könyvet, ha szabadidőm van inkább a szakmámban inspirálódok. Viszont a Blinkist nevű alkalmazást tudom ajánlani mindenkinek, gyakorlatilag 15 percben foglal össze könyveket, olvasható vagy hallgatható verzióban. Perfekt a mai rohanó világban.
Ha best of ever, akkor Counter-Strike, ha 21. század akkor World of Tanks.
Inkább a vlogokat és a podcasteket részesítem előnyben. Főleg Youtube-on követek előadókat elég sok szférából.
Otthon a kanapén a párommal egy filmnézés, amikor épp semmi sürgető feladat nincs. 🙂
5. Mit adott az életedben a fotózás?

Szabadságot, ami persze nincs. Azt hiszem ez a legjobb szó. 🙂

6. Mit tanácsolnál egy a szakma iránt még csak most érdeklődőnek?

Gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás, és a technikád nem akadály. Stúdió körülmények között egy két kategóriával lejjebb lévő dslr is hozza ugyanazt a minőséget, ami mondjuk Instára elég.
Oké, nincs studiod, és?
Mennyi fotós van, ismerkedni kell, valaki segíteni fog, hál’istennek a mi közösségünk segítőkész.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Menetfelszerelésben 📸💪🏻🎒 #destinationweddings #destinationphotographer #philipphoto

Philip (@philipzoli) által megosztott bejegyzés,

7. Hogyan látod a fotózás jövőjét idehaza?

Abszolút pozitívan. A fotózás manapság divat. Csúnya szó igen, de így van. Gondoljunk csak a 12 kamerával felszerelt mobilokra, lassan mindenki tudja mi az a harmadolás, látószög, rekesz, iso… csak nem feltétlen tudják megfogalmazni mi is az pontosan, de használják. Ezzel arra akarok kilyukadni, hogy fejlődik az emberek látásmódja, és igény van a minőségre, ami előre mozgatja a szakmát, ugyanakkor fejlődésre is sarkall, épp a minőség miatt.

8. Szerinted ki itthon a top3 előremutató fotós és miért?

Fontossági sorrend nélkül:
Vámos Csaba – Magyarország élenjáró esküvői fotósa. Hihetetlen meglátásai vannak, külföldi színvonalat hoz, ugyanakkor segítőkész, és jó üzletember.
Nánási Pál – Még mindig meghatározó egyéniség, ahogy követem nekem az jött le, hogy mára már inkább oktatásaival és a blogjával érvényesül. Embersége miatt olyan sikeres, meg persze a tudása is közre játszik, és mint családapa is figyelemre méltó. Egy személyben testesíti meg a szakembert, a jóindulatot és a bizniszment.
Vojcehovszkij Richárd – Huszoniksz éves és meghatározó egyénisége az instagram közösségnek. Szerintem ő az, aki igazán érti a platform működését, és azt a végletekig ki is használja, nem mellesleg jó szakember és a természete is patent.

+1 Ki legyen a következő?

Jurás Ákos, nem feltétlen mint fotós, persze remek szakember, de én a Snappy Photobox ötlete miatt gondolnék rá.

Philip képeiből ITT találsz egy jó nagy merítést.
A Mundér két hét múlva folytatódik, addig szívesen vesszük, ha bekövettek minket a csatornáinkon, hogy ne maradjatok le semmiről, amivel foglalkozunk, és ami kalandot adhat Debrecenben.

Olvasd el ezeket is 

Debrecen 10 legjobb hamburgere

Debrecen 10 legjobb hamburgere

Debrecen legjobb hamburgere és burgereinek listája több mint 300 szavazat alapján. A TOP 10 szereplő a cívisváros gasztro éeltéből.

4 specialty kávézó Debrecenben

4 specialty kávézó Debrecenben

Válogatásunkban megmutatjuk Debrecen kávé különlegességeit felvonultató helyeit. Lengje be a szálló kávéillat az egész írást!

Pin It on Pinterest

Share This