Folytatódik a Debrecen város napján elindított virtuális városjárásunk. A dbrcn.hu-n indult sorozatban a City-Legends.Com csapata Alföldi „Virtuális” Városjárást állított össze Neked, amelyben felidézzük, hogy milyen járványok érintették az elmúlt évszázadok során Debrecent.
A cél nem a rémisztgetés – bár előre szólunk vannak benne felkavaró részletek!
Induljunk el együtt!

Horog Máté illusztrációja
Virtuálisan vagy csak a fennálló egészségügyi előírások alapján bejárható séta.
Útvonal:
- Kettős őrvonal a város határain (többek között Halápnál, Apafánál, Hortobágynál, Nyulasnál, Látóképnél és a csapókerti Olajütőnél, Homokkertnél, Nagyerdőnél stb.), valamint rekesztékek a megye határán
- Egykori veszteglőhely/karantén az Epreskertben, a selyembogaras házban
- Egykori veszteglőhely/karantén és kórház a Péterfia utca végén, a volt salétromos házban
- Szentgyörgyi József egykori háza (Kossuth utca 35., Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma)
- Református Kollégium főépülete (Kálvin tér 16.)
- Egykori átmeneti kórházak, ispotályok az utcaházakban (a Varga, Cegléd, Piac, Hatvan és a Csapó utcában) és az egykori Várad utcai dohánybegyűjtőben (Iparkamara u. – Petőfi tér sarkán)
- Átmeneti piac az egykori Tóth-ház előtt (most Medgyessy Múzeum)
- Hálaadó, ideiglenes istentiszteleti helyek a Nagytemplom előtt, a Cegléd utca és a Csapó utca végén
- Sótörők és sópiacok a Mester, Csapó, Péterfia, Cegléd utcákon
- Mulatozás helyszínei: Gilányi csapszék (lsd. 3. Városjárást), Arany Bika, Fehér Ló (mostani Megyeháza helyén), Nagyerdő
- Egykori koleratemetők a városkapukon túl
A mai „virtuális séta” témája a XIX. század réme: a kolera.

A debreceni egészségügyi bizottság jegyzőkönyve
A koleráról röviden
Népnyelven „epemirígynek”, epekórságnak vagy „hányszékelésnek” is nevezték. A pestishez hasonlóan keletről, azon belül is Indiából érkezett a betegség, s olyan helyeken üti fel fejét, ahol nagy a szegénység, zsúfoltság, nem megfelelő az orvosi ellátás és kedvezőtlenek a közegészségügyi viszonyok. Kereskedők révén, észak felől érkezett Európába, „leváltva” a pestist. A legnagyobb járvány 1831-ben – voltak ugyan még további, nagyon súlyos járványos évek is – tört ki Magyarországon, ekkor körülbelül félmillió ember betegedett meg és 237 000 ember vesztette életét. A védekezés hasonló volt a pestishez: karanténokat, veszteglő intézeteket, bizottságokat állítottak fel.
A kolera baktérium okozta betegség, melyet nem tudtak azonosítani az orvosok, tehetetlenek voltak vele szemben, nem ismerték terjedését és gyógymódját. Úgy vélték, hogy a levegő fertőzött, de azt ugyanakkor sejtették, hogy valamiféle bélfertőzéssel állnak szemben, így a bélsarat, egyéb salakanyagot külön gyűjtötték és mésszel öntötték le. A tüneteket pontosan lejegyezték. Majd 1883-ban Robert Koch azonosította a kolera bacilusát és kiderült, hogy a kórokozó székletmaradványokkal, szennyvízzel fertőz, élelmiszer, ivóvíz, használati tárgyak közvetítésével kerül a szájba és gyulladást okoz.
A betegséget három szakaszra lehet osztani.
- Első időszakban a test legyengül: káprázó, beeső szemek, szédülés, rettegés, fejfájás stb. a tünetek. A belek folyamatosan fájnak, csillapíthatatlan szomjúságérzet áll fent, hasmenéssel kísérve. Ez 1-21 napig tart.
- A második szakaszban a gyomor émelyeg, összehúzódik, hányás és további hasmenés alakul ki, erős lázzal. A test végül kiszárad, a szemek beesnek és kékesfekete karikák szegélyezik, a beszéd elhalkul, a hallás megromlik, folyamatos görcsök jelentkeznek.
- Ha a beteg túléli ezt, jön a harmadik, a gyógyulás szakasza.
Nehezíti a betegség azonosítását, hogy a tünetek nem mindenkinél azonosak és vannak, akik csak hordozók. Szentgyörgyi József városi főorvos (a „Virtuális” Városjárás első részében már írtunk róla) is elkapta a kolerát. Leveleiben írta meg élményeit, amely jól mutatja, milyen tortúrát kellett kiállnia a betegeknek – leginkább a kezelések miatt…
A betegeken – az ókortól használt orvosi vélekedés szerint „vélt mérgek” eltávolítása miatt – eret vágtak, felmelegítették őket, segítve az izzadást, gyógynövényekből készült leveket itattak velük és füstölőket égettek a szobában, majd hasfogót adtak nekik. Így tettek tehát Szentgyörgyi doktorral is, de kapott még piócákat a karjára, sőt – saját javaslatára – beöntést is. Gyakorlatilag a kezelések nem erősítették a betegek állapotának javulását, inkább további kiszáradáshoz, gyengüléshez, így halálhoz vezethettek. Szentgyörgyi József ráadásul még agyvérzést is kapott, fél oldalára átmenetileg lebénult, de csodák csodájára túlélte a kolerát, az agyvérzést és az intenzív orvosi kezelést. A második világháború után eltűnt a kolera Magyarországról, köszönhetően az antibiotikumos kezelésnek és a csatornázásnak, vízellátás javulásának.

Lenhossék Mihály országos főorvos tájékoztatója a koleráról, a megelőzésről és a gyógyításról (1831)
A debreceni események: megelőzés
Országos szinten és városunkban is a megelőzés időszakában kinyomtattak és szétosztottak kis füzeteket arról, hogyan kell a kolera ellen védekezni, amelyekben leírták, hogy a legjobb védekező eszköz a tiszta levegő, a tiszta víz, kismértékben lehet bort inni, sört viszont nem. A „nyavalya” a beteges, szegény, rosszul táplálkozó és fajtalankodó személyeket támadja meg. Óvakodni kell a lerészegedéstől, a meghűléstől, forró sóval és ecettel készített fürdőben kell fürdeni, továbbá fontos a lelki nyugalom, csendes indulat, jó lelkiismeret megőrzése. Tartózkodni kell a bosszúságtól, haragtól, félelemtől! (A tanácsok jó része minden betegség, járvány esetén megfontolandó.)
A Helytartótanács 1831. július 1-jén rendelkezett az egészségügyi bizottságok létrehozásáról, így Debrecenben július 5-én alakították meg a szenátorokból és orvosokból álló bizottságot (lsd. az első képen a bizottság jegyzőkönyvének borítóját). Elnöke Rakovszky Dániel neves főbíró volt, tagja volt többek között Szentgyörgyi József orvos; a bizottság július 7-étől a járvány elmúltáig minden nap ülésezett. A megelőzés érdekében különböző szabályok léptek életbe, például a fertőzött városnegyedek lezárásra kerültek, a beteg családja, háza vesztegzár alá került, fertőtlenítettek mindent, a halottak elszállításához külön kocsit csináltak (előbb kisebbet, majd billentős kocsit a halottak nagy száma miatt…). Fegyveres strázsákat állítottak fel a város külső és belső határvonalain – ennek ellenére azért sokan szöktek át a védelmi vonalon –, karantén házakat alakítottak ki, melyekben tíz napig figyelték meg az utazókat, valamint itt folytak a „külső” vásárok. A karantén szabályait megszegőket büntették: további elzárásokkal, rablánccal. Debrecen környékén egyre több városban észleltek fertőzést. A szigorú rendszabályok és a gazdaság leállása következtében nőtt a munkanélküliség, a kereskedelem leállt, a kereskedősegédeket elbocsátották, a földeket nem tudták megművelni a földművesek. Zendülés fenyegetett, további őröket láttak el puskákkal. Végül megindult a segélyezés, adományozás, kölcsönök bevezetése, sőt, a város állta a fertőtlenítés költségeit a betegek helyett.
A debreceni események: „tombolás”
Hiába azonban a sok óvintézkedés (melyek egy része hatástalan volt, és nem is tartották meg őket: gondolunk itt például arra, hogy – feledve a pestisszabályokat, ahol ezt a szokást már megtiltották – újra mindenki a saját edényével járt a kútra a nagy tolongás, civakodás elkerülésére hivatkozva, így a fertőzés kockázata jelentősen megnőtt), a kolera betört a városba 1831. július 25-én.
Gentsi József mészáros és felesége halálával vette kezdetét a „kolerás nyár”. A kolera a Csapó és a Péterfia utcából indult ki, átterjedt a Cegléd (Kossuth) utcára, majd a Varga, Piac és végül Hatvan utcán jelent meg. A teljesség igénye nélkül az alábbi, újabb szabályokat vezették be: a város határát nem lehetett elhagyni, az iskolákat, templomokat bezárták (a vallás háttérbe szorulását jelzi), a belső vásárokat megszüntették, rabokat vittek sírásóknak, cserébe enyhítést kaptak. Továbbá a Kollégiumot elkérték átmeneti kórháznak (emellett további kórházak is kialakításra kerültek), de a diákok sorsát megfelelően rendezték (elképzelhető, hogy eszükbe jutott a diáklázadás…), a kórházakban fekvő betegek feje feletti kis fekete táblákra ráírták a személyi adatokat.
Ideiglenes piacokat, só árusító helyeket nyitottak (lsd. a helyszíneket a „Városjárás” elején). Doktorokat, borbélysebészeket jelöltek ki utcánként. Őrszemeket állítottak szintén utcánként, akik irányították az élelmezést, ellenőrizték, hogy a halottak ruháit és ágyneműit elégették-e a temetőben. A temetések száma olyan nagy lett, hogy 6-ról 23-ra emelték a sírásó rabok számát. A tanács észlelte, hogy ha a gazdaság leáll, még súlyosabb lesz a helyzet. Az éhezést el akarták kerülni, így un. rekesztékeket, azaz a megyei határokon átmeneti vásárhelyeket létesítettek, ahol fertőtlenítés (mosás, füstölés) után lehetett vásárolni, árut cserélni (ez sem akadályozta meg ugyanakkor azt, hogy később Bihar megyére és Nagyváradra is átterjedjen a járvány). Voltak ugyanakkor sajnálatos kellemetlenségek: nagy „züllésekbe” menekültek a Nagyerdőn, a Gilányi csapszékben, a Fehér Ló vendéglőben, az Arany Bikában; sokan nem akarták elhagyni otthonaikat és kórházba kerülni, mivel a nép továbbra is Isten büntetésének gondolta a járványokat, így a kolerát is, ezért a rendelkezéseket hozó szervek ellen fordult. A „másik oldalnak” is voltak azért problémái: a kórházakban a kolerás és nem kolerás betegek egy helyre kerültek és előfordult az is, hogy a kórházi személyzet a gyógyításhoz használt pálinkát és bort megitta, majd az orvosnak támadt.
A járvány mérlege
Nyár végére hagyott alább a kolera tombolása a városban. Szeptember 3-án tartottak újra Istentiszteleteket (a Nagytemplom előtt, a Cegléd utca és Csapó utca végén), a járvány hivatalosan szeptember 20-án szűnt meg. Ezt követően a kolerás temetőkben a lelkészek temetési szertartást végeztek az elhunytak lelki üdvéért. A város kb. 25 000 fős lakosságából 2139 fő halt meg a járványban. A temetőket részben az egykori pestises temetők folytatásaként jelölték ki (lsd. „Virtuális” Városjárások előző két részét), így koleratemető létesült a Cegléd, Várad, Szent Anna utca végén. A kolerás járványtemetők pontos helyét is nehéz megállapítani, 50 évig nem használhatták semmire sem a területet, azóta viszont valamennyire házak, parkok kerültek.

Debrecen egykori és jelenlegi temetői.
A következő, befejező „séta”:
újabb járványok (vérhas, spanyolnátha, kolera stb.)
Mindenki vigyázzon magára és másokra!
Jó egészséget kíván: A City-Legends.Com csapata nevében Szatmári Alexandra és Horog Máté

dbrcn.hu
Felhasznált és olvasásra ajánlott irodalom:
- Mende Balázs Gusztáv: Járványos mindennapok – történeti idők betegségei:
Kollokviumi anyag a 2015/2016. I. félévi Bevezetés a történeti járványtanba c. ELTE BTK előadáshoz - Sápi Lajos: A régi debreceni temetők és síremlékek, Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 7. szám, Debrecen, 1966. (plusz térkép a tanulmányból)
- Siró Béla: Debrecen megpróbáltatásai, Tóth KK., Debrecen, 2007.