Vesztegzárak és züllések: így küzdött Debrecen a kolera ellen a XIX. században – Alföldi „Virtuális” Városjárás: 4. „séta”

Folytatódik a Debrecen város napján elindított virtuális városjárásunk.  A dbrcn.hu-n indult sorozatban a City-Legends.Com csapata Alföldi „Virtuális” Városjárást állított össze Neked, amelyben felidézzük, hogy milyen járványok érintették az elmúlt évszázadok során Debrecent.
A cél nem a rémisztgetés – bár előre szólunk vannak benne felkavaró részletek!
Induljunk el együtt!

Virtuálisan vagy csak a fennálló egészségügyi előírások alapján bejárható séta.
Útvonal:

1. Kettős őrvonal a város határain (többek között Halápnál, Apafánál, Hortobágynál, Nyulasnál, Látóképnél és a csapókerti Olajütőnél, Homokkertnél, Nagyerdőnél stb.), valamint rekesztékek a megye határán
2. Egykori veszteglőhely/karantén az Epreskertben, a selyembogaras házban
3. Egykori veszteglőhely/karantén és kórház a Péterfia utca végén, a volt salétromos házban
4. Szentgyörgyi József egykori háza (Kossuth utca 35., Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma)
5. Református Kollégium főépülete (Kálvin tér 16.)
6. Egykori átmeneti kórházak, ispotályok az utcaházakban (a Varga, Cegléd, Piac, Hatvan és a Csapó utcában) és az egykori Várad utcai dohánybegyűjtőben (Iparkamara u. – Petőfi tér sarkán)
7. Átmeneti piac az egykori Tóth-ház előtt (most Medgyessy Múzeum)
8. Hálaadó, ideiglenes istentiszteleti helyek a Nagytemplom előtt, a Cegléd utca és a Csapó utca végén
9. Sótörők és sópiacok a Mester, Csapó, Péterfia, Cegléd utcákon
10. Mulatozás helyszínei: Gilányi csapszék (lsd. 3. Városjárást), Arany Bika, Fehér Ló (mostani Megyeháza helyén), Nagyerdő
11. Egykori koleratemetők a városkapukon túl

A mai „virtuális séta” témája a XIX. század réme: a kolera.

A koleráról röviden

Népnyelven „epemirígynek”, epekórságnak vagy „hányszékelésnek” is nevezték. A pestishez hasonlóan keletről, azon belül is Indiából érkezett a betegség, s olyan helyeken üti fel fejét, ahol nagy a szegénység, zsúfoltság, nem megfelelő az orvosi ellátás és kedvezőtlenek a közegészségügyi viszonyok. Kereskedők révén, észak felől érkezett Európába, „leváltva” a pestist. A legnagyobb járvány 1831-ben – voltak ugyan még további, nagyon súlyos járványos évek is – tört ki Magyarországon, ekkor körülbelül félmillió ember betegedett meg és 237 000 ember vesztette életét. A védekezés hasonló volt a pestishez: karanténokat, veszteglő intézeteket, bizottságokat állítottak fel.

A kolera baktérium okozta betegség, melyet nem tudtak azonosítani az orvosok, tehetetlenek voltak vele szemben, nem ismerték terjedését és gyógymódját. Úgy vélték, hogy a levegő fertőzött, de azt ugyanakkor sejtették, hogy valamiféle bélfertőzéssel állnak szemben, így a bélsarat, egyéb salakanyagot külön gyűjtötték és mésszel öntötték le. A tüneteket pontosan lejegyezték. Majd 1883-ban Robert Koch azonosította a kolera bacilusát és kiderült, hogy a kórokozó székletmaradványokkal, szennyvízzel fertőz, élelmiszer, ivóvíz, használati tárgyak közvetítésével kerül a szájba és gyulladást okoz.
A betegséget három szakaszra lehet osztani.

• Első időszakban a test legyengül: káprázó, beeső szemek, szédülés, rettegés, fejfájás stb. a tünetek. A belek folyamatosan fájnak, csillapíthatatlan szomjúságérzet áll fent, hasmenéssel kísérve. Ez 1-21 napig tart.
• A második szakaszban a gyomor émelyeg, összehúzódik, hányás és további hasmenés alakul ki, erős lázzal. A test végül kiszárad, a szemek beesnek és kékesfekete karikák szegélyezik, a beszéd elhalkul, a hallás megromlik, folyamatos görcsök jelentkeznek.
• Ha a beteg túléli ezt, jön a harmadik, a gyógyulás szakasza.

Nehezíti a betegség azonosítását, hogy a tünetek nem mindenkinél azonosak és vannak, akik csak hordozók. Szentgyörgyi József városi főorvos (a „Virtuális” Városjárás első részében már írtunk róla) is elkapta a kolerát. Leveleiben írta meg élményeit, amely jól mutatja, milyen tortúrát kellett kiállnia a betegeknek – leginkább a kezelések miatt…
A betegeken – az ókortól használt orvosi vélekedés szerint „vélt mérgek” eltávolítása miatt – eret vágtak, felmelegítették őket, segítve az izzadást, gyógynövényekből készült leveket itattak velük és füstölőket égettek a szobában, majd hasfogót adtak nekik. Így tettek tehát Szentgyörgyi doktorral is, de kapott még piócákat a karjára, sőt – saját javaslatára – beöntést is. Gyakorlatilag a kezelések nem erősítették a betegek állapotának javulását, inkább további kiszáradáshoz, gyengüléshez, így halálhoz vezethettek. Szentgyörgyi József ráadásul még agyvérzést is kapott, fél oldalára átmenetileg lebénult, de csodák csodájára túlélte a kolerát, az agyvérzést és az intenzív orvosi kezelést. A második világháború után eltűnt a kolera Magyarországról, köszönhetően az antibiotikumos kezelésnek és a csatornázásnak, vízellátás javulásának.

A debreceni események: megelőzés

Országos szinten és városunkban is a megelőzés időszakában kinyomtattak és szétosztottak kis füzeteket arról, hogyan kell a kolera ellen védekezni, amelyekben leírták, hogy a legjobb védekező eszköz a tiszta levegő, a tiszta víz, kismértékben lehet bort inni, sört viszont nem. A „nyavalya” a beteges, szegény, rosszul táplálkozó és fajtalankodó személyeket támadja meg. Óvakodni kell a lerészegedéstől, a meghűléstől, forró sóval és ecettel készített fürdőben kell fürdeni, továbbá fontos a lelki nyugalom, csendes indulat, jó lelkiismeret megőrzése. Tartózkodni kell a bosszúságtól, haragtól, félelemtől! (A tanácsok jó része minden betegség, járvány esetén megfontolandó.)

A Helytartótanács 1831. július 1-jén rendelkezett az egészségügyi bizottságok létrehozásáról, így Debrecenben július 5-én alakították meg a szenátorokból és orvosokból álló bizottságot (lsd. az első képen a bizottság jegyzőkönyvének borítóját). Elnöke Rakovszky Dániel neves főbíró volt, tagja volt többek között Szentgyörgyi József orvos; a bizottság július 7-étől a járvány elmúltáig minden nap ülésezett. A megelőzés érdekében különböző szabályok léptek életbe, például a fertőzött városnegyedek lezárásra kerültek, a beteg családja, háza vesztegzár alá került, fertőtlenítettek mindent, a halottak elszállításához külön kocsit csináltak (előbb kisebbet, majd billentős kocsit a halottak nagy száma miatt…). Fegyveres strázsákat állítottak fel a város külső és belső határvonalain – ennek ellenére azért sokan szöktek át a védelmi vonalon –, karantén házakat alakítottak ki, melyekben tíz napig figyelték meg az utazókat, valamint itt folytak a „külső” vásárok. A karantén szabályait megszegőket büntették: további elzárásokkal, rablánccal. Debrecen környékén egyre több városban észleltek fertőzést. A szigorú rendszabályok és a gazdaság leállása következtében nőtt a munkanélküliség, a kereskedelem leállt, a kereskedősegédeket elbocsátották, a földeket nem tudták megművelni a földművesek. Zendülés fenyegetett, további őröket láttak el puskákkal. Végül megindult a segélyezés, adományozás, kölcsönök bevezetése, sőt, a város állta a fertőtlenítés költségeit a betegek helyett.

A debreceni események: „tombolás”

Hiába azonban a sok óvintézkedés (melyek egy része hatástalan volt, és nem is tartották meg őket: gondolunk itt például arra, hogy – feledve a pestisszabályokat, ahol ezt a szokást már megtiltották – újra mindenki a saját edényével járt a kútra a nagy tolongás, civakodás elkerülésére hivatkozva, így a fertőzés kockázata jelentősen megnőtt), a kolera betört a városba 1831. július 25-én.
Gentsi József mészáros és felesége halálával vette kezdetét a „kolerás nyár”. A kolera a Csapó és a Péterfia utcából indult ki, átterjedt a Cegléd (Kossuth) utcára, majd a Varga, Piac és végül Hatvan utcán jelent meg. A teljesség igénye nélkül az alábbi, újabb szabályokat vezették be: a város határát nem lehetett elhagyni, az iskolákat, templomokat bezárták (a vallás háttérbe szorulását jelzi), a belső vásárokat megszüntették, rabokat vittek sírásóknak, cserébe enyhítést kaptak. Továbbá a Kollégiumot elkérték átmeneti kórháznak (emellett további kórházak is kialakításra kerültek), de a diákok sorsát megfelelően rendezték (elképzelhető, hogy eszükbe jutott a diáklázadás…), a kórházakban fekvő betegek feje feletti kis fekete táblákra ráírták a személyi adatokat.

Ideiglenes piacokat, só árusító helyeket nyitottak (lsd. a helyszíneket a „Városjárás” elején). Doktorokat, borbélysebészeket jelöltek ki utcánként. Őrszemeket állítottak szintén utcánként, akik irányították az élelmezést, ellenőrizték, hogy a halottak ruháit és ágyneműit elégették-e a temetőben. A temetések száma olyan nagy lett, hogy 6-ról 23-ra emelték a sírásó rabok számát. A tanács észlelte, hogy ha a gazdaság leáll, még súlyosabb lesz a helyzet. Az éhezést el akarták kerülni, így un. rekesztékeket, azaz a megyei határokon átmeneti vásárhelyeket létesítettek, ahol fertőtlenítés (mosás, füstölés) után lehetett vásárolni, árut cserélni (ez sem akadályozta meg ugyanakkor azt, hogy később Bihar megyére és Nagyváradra is átterjedjen a járvány). Voltak ugyanakkor sajnálatos kellemetlenségek: nagy „züllésekbe” menekültek a Nagyerdőn, a Gilányi csapszékben, a Fehér Ló vendéglőben, az Arany Bikában; sokan nem akarták elhagyni otthonaikat és kórházba kerülni, mivel a nép továbbra is Isten büntetésének gondolta a járványokat, így a kolerát is, ezért a rendelkezéseket hozó szervek ellen fordult. A „másik oldalnak” is voltak azért problémái: a kórházakban a kolerás és nem kolerás betegek egy helyre kerültek és előfordult az is, hogy a kórházi személyzet a gyógyításhoz használt pálinkát és bort megitta, majd az orvosnak támadt.

A járvány mérlege

Nyár végére hagyott alább a kolera tombolása a városban. Szeptember 3-án tartottak újra Istentiszteleteket (a Nagytemplom előtt, a Cegléd utca és Csapó utca végén), a járvány hivatalosan szeptember 20-án szűnt meg. Ezt követően a kolerás temetőkben a lelkészek temetési szertartást végeztek az elhunytak lelki üdvéért. A város kb. 25 000 fős lakosságából 2139 fő halt meg a járványban. A temetőket részben az egykori pestises temetők folytatásaként jelölték ki (lsd. „Virtuális” Városjárások előző két részét), így koleratemető létesült a Cegléd, Várad, Szent Anna utca végén. A kolerás járványtemetők pontos helyét is nehéz megállapítani, 50 évig nem használhatták semmire sem a területet, azóta viszont valamennyire házak, parkok kerültek.

A következő, befejező „séta”:

újabb járványok (vérhas, spanyolnátha, kolera stb.)

Mindenki vigyázzon magára és másokra!
Jó egészséget kíván: A City-Legends.Com csapata nevében Szatmári Alexandra és Horog Máté

Felhasznált és olvasásra ajánlott irodalom:

• Mende Balázs Gusztáv: Járványos mindennapok – történeti idők betegségei:
  Kollokviumi anyag a 2015/2016. I. félévi Bevezetés a történeti járványtanba c. ELTE BTK előadáshoz
• Sápi Lajos: A régi debreceni temetők és síremlékek, Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 7. szám, Debrecen, 1966. (plusz térkép a tanulmányból)
• Siró Béla: Debrecen megpróbáltatásai, Tóth KK., Debrecen, 2007.