“A slam egy kétoldalú tükör: tükröz és átlátszik ” – Mundér Katschthaler Annával

Katschthaler Anna a DebreSlam egy különleges alakja. Ritka egyedi stílusban ír és ad elő a debreceni slam életen belül. Zenéje van a szövegeinek. Emellett sokat tesz azért, hogy a közelébe kerülők egészésgesen éljenek a Kettlebell Debrecenben, miközben sejthető módon legalább három nyelven “él”. Tavaly a DSPV, a bajnokságunk ezüst érmét szerezte meg, idén a tabellát viszont behúzta a város első igazán eleven slam csapatával a Teheteséges és a Másikkal.
Ismerd meg Katschthaler Annát!

1. Mi az a slam? Csak úgy válaszolhatsz, ahogy még soha nem válaszoltál erre a kérdésre?

A slam egy a slammer és a közönség között álló kétoldalú tükör, ami egyszerre tükröz és átlátszó. Tükröz engem, mert a szöveg alatt egy új identitást látok magamban, látom milyenné válok. Tükrözi a közönséget, mert a szöveg (remélhetőleg) ugyan ezt a hatást kelti őbenne is: egyet ért velem, vagy nem ért egyet, de valami olyan identitásképzés jön létre benne is, amitől az épül és fejlődik. És persze átlátszó, hiszen a közönség maga lát engem, alkot rólam egy képet, egy ént, ami csak ott és csak a szöveg alatt él. Minden esten születik egy ilyen egyszeri és megismételhetetlen én: bennem is és a közönségben is. Ezen ének tapasztalatából aztán az az én, aki aktuálisan vagyok, folyamatosan fejlődik.

2. Miről szólt az első slamed, na meg persze mikor és hol mondtad el?

Az első slamem az akkori Kosárban hangzott el 2017-ben, és az újságolvasásról szóló kis rage-be csomagolt „társadalomkritika” volt. Nem aratott nagy sikert, azóta sem tartom a legjobb szövegnek, de mindenképpen fontos emlék lesz a számomra. 🙂

3. Mit élvezel legjobban a slammelésben?

Azt, hogy végtelenül sokrétű, kihívások terén. Hihetetlenül lámpalázas vagyok. Mármint, nagyon. De a slam olyan közeget adott nekem, ahol minden alkalommal sikerül ebből egy kis darabot levetkőznöm: az első estemen nem láttam a papírt, annyira remegett a kezem. Két évvel később a Vojtinában fejből mondtam a szövegem, miközben fekete festéket kentem az arcomra 200 ember előtt. Élvezem, mert kitolja a határaimat. Élvezem, mert itt egyszerre tanítok és tanulok, fejlesztek és fejlődöm.

4. Hogyan fejleszted magad?

Próbálom a fellépés során figyelni a közönséget. Többek között emiatt érzem fontosnak, hogy az ember lehetőség szerint fejből mondjon szöveget. A közönség rengeteg jó tanáccsal és építő kritikával lát el a szöveg alatt, anélkül, hogy megszólalna. Értik, amit mondani akarok? Vagy össze-össze néznek zavartan? Lefoglalom őket, vagy mocorognak? Ami pedig magát a szöveget illeti, igyekszem valamilyen formában minden szöveggel megmutatni valamit, ami én vagyok. Ehhez rengeteget olvasok (igaz, az elmúlt egy évben ez kötelező volt…), hogy ezekből kiindulva megtalálhassam azt a hangot, ami igazán az enyém.

5. Mit adott az életedben a slam?

Megszabadított olyan érzésektől és beidegződésektől, amik nem voltak rám jó hatással. Adott egy olyan önbizalmat, egy olyan elfogadottság-érzést, aminek hatására sikerült kiszállnom toxikus kapcsolatokból (legyen az baráti- vagy párkapcsolat), megtaláltam az eddigi legautentikusabb énemet, ami, ha nem is független mindentől (hisz mint tudjuk, az nem lehetséges), de azon tényezőktől biztosan, amik eddig negatívan befolyásoltak.
És persze ne felejtsük el, a slam adott nekem egy iszonyat izgalmas kutatási témát is. 😉

Mondhat bárki bármit, de akkor is a Frozen!
Jelenleg a How to get away with murder
Toni Morrison: Song of Solomon
Witcher (III)
Nem olvasok blogokat ☹
Nagyerdő
6. Mitől különleges szerinted egy debreceni slam est? 

Nem olyan, mint egy „slam est”. Az egész hangulata inkább olyan, mint egy várva várt osztálytalálkozó. Mindenki rettenetesen izgatott, mert el akarja mondani ki lett ő, de arra is nagyon kíváncsi, hogy a többiek kik lettek. Minden esten fejlődést látunk, áttöréseket, bátorságot és nyitást. Ezt az atmoszférát a debreceni slammerek minden alkalommal képesek megteremteni, és persze a közönség is nagyon sokat tesz bele.

7. Mit tanácsolnál egy még most csak a fióknak író leendő slammernek? Hogy induljon el?

Én azt mondanám, hogy írjon minél többet. Buszon, vonaton, otthon, iskolában (de nem órán!! ;D). Járjon el slam estekre, hiszen ezt nem lehet tanulni, ezt látni és hallani kell. Ha szentimentalista akarok lenni: Érezni. Előbb vagy utóbb, de össze fog állni a sok kis irományból az a szöveg, ami ki akar majd törni a fiókból. Na akkor kell jelentkezni. Felejthetetlen az első Slam élmény, ezt garantálhatom. 😊

8. Hogyan látod a slam poetry jövőjét?

Azt gondolom, hogy egy új, érdekes, és mindenképpen gazdag jövő áll előtte. A slam poetry most is, ahogy eddig is, folyamatosan változik, formálódik. Az „első generációs” slammerek sok szempontból egészen „máshogy csinálták”, mint az utánuk következők, és a jelenlegi friss slammerek is megdöbbentően új irányból közelítik meg a műfajt, mint például az én „generációm”. Szerintem ez a szépsége a műfajnak: soha, egyszer sem ugyanolyan.

9. Neked ki itthon a top3 slammer?

Az én top3-asomba a sorrendiség igénye nélkül mindenképpen beletartozik Süveg Márk (Saiid), azt hiszem, ezt nem kell megmagyarázni. Aki még nagy hatással tud rám lenni, az Mészáros Peti és Színész Bob.

+1 Ki legyen a következő?

Meglepetés: Tóth Szabolcs

Találkozz Annával június 27-én a veszélyhelyzet utáni első debreceni slam esten a MODEM-ben.
Az esemény nem csak slamet, hanem sok zenei elemet és örömöt rejt magában, ráadásul a dbrcn.hu is támogatja.
Érdemes kipróbálni, a jegyet pedig beszerezni a MODEM-ben, amíg a biztonságosság jegyében van elég.

Conca Bistro - dbrcn.hu

“Van az alkotásnak egy olyan szép fázisa, amikor leülsz és rád esteledett” – Nézd meg a dbrcn.hu tv-műsorának tizedik részét

“Van az alkotásnak egy olyan szép fázisa, amikor leülsz és rád esteledett” – Nézd meg a dbrcn.hu tv-műsorának tizedik részét

A dbrcn.hu-val az elsődleges célom volt, hogy megismerjem Debrecent, mindezt úgy, hogy másokkal is osztozhatok az élményben. Új helyek, új lehetőségek, új emberek. Mégis igazi élményt ad, ha olyan emberekkel is leülhetek olykor egy interjúra, mint Abuczki Zsolt, akit már korábbról, Krakkóból visszaköltözésem során ismertem meg.
Zsolt egy akkora tehetséggel és kreativitással megáldott figura, aki bátran inspirál arra – kimondatlanul is – hogy

…alkotni szeretnék!

Diorámákat, azaz modellek köré tervezett életképeket készít, számunkra olyan értéktelennek tűnő anyagokból és tárgyakból, mint egy parfümös üvegcse teteje, egy fülpiszkáló, vagy bármi, amit te elsőre szemétnek godnolnál. Az Alföld Televízión futó új generációs debreceni műsorunk utolsó előtti részében őt láttam vendégül…az alkotásai környezetében.

Zsolt lélegzetelállító és “wow”-kal sújtott munkáit az AZS GrafikLab Facebook-oldalán is tudod követni.
Már csak nyálcsorgatásként is megéri.

A tv-műsor első hét adását ITT, ITT, ITT,ITTITT, ITTITT, ITT és ITT tudod megnézni. A következő, utolsó részt pedig szerdán 19:10-től keresheted az Alföld Televízió műsorában, vagy a Youtube csatornájukon.
Abban pedig szívesen várjuk a tippedet, hogy szerinted kiket kellene még elhívnunk a második évadba?

“A slam egy szupererő, vagy plusz végtag” – Mundér Hócza Dénessel

“A slam egy szupererő, vagy plusz végtag” – Mundér Hócza Dénessel

Hócza Dénes Miskolc szülötte, de Debrecenben teljesítette be slammer princípiumát. Tavaly a debreceni slam tabella ezüst érmese, egy végletekig kiélezett fináléban, ahol Kosztercsi nyert. Dénes most messze földön próbál szerencsét, de jelenleg is a DebreSlam tagjának számít és eszes szövegei még mindig visszhangoznak a Conca falai között.
Ismerd meg Hócza Dénest!

1. Mi az a slam? Csak úgy válaszolhatsz, ahogy még soha nem válaszoltál erre a kérdésre?

Hát erre senki nem tud se pontos, se jó választ adni. Egy előadó művészeti, irodalmi, költői műfaj átszőve igazából bármivel, amivel te szeretnéd. Lehet verses formája, elbeszélő, veheted érzelmesre vagy épp hip-hoposra. Ez persze egy ilyen általános leírás, amit a legtöbb ember mond róla, de szerintem, ha benne vagy ebben az egészben, akkor körvonalazódik leginkább, hogy mit is jelent. De az biztos, hogy ma már sokkal inkább egy szupererőnek, plusz végtagnak, vagy valami létező ismeretlennek mondanám.

2. Miről szólt az első slamed, na meg persze mikor és hol mondtad el?

Kb. 2-3 évvel ezelőtt otthon, Miskolcon az évadzáró esten léptem fel és a „Kilátó” témára írtam, amit én emberi kilátásokként értelmeztem a mai világban, valamint itthon. Tök jó volt mert nem tipikus klub est volt, hanem a miskolci Avasi Kilátóba tették be az eseményt.

3. Mit élvezel legjobban a slammelésben?

Mindig úgy gondoltam, hogy az ember hordoz magában egy állandó belső feszültséget, egy örökös kis taszítást, ami az „én” és a „minden” közt van. A slam szerintem tökéletes harmóniát teremt a pólusok közt és egyesíti az egyént a mindennel. Nyugalmat ad, itt élhetem ki magam, elmondhatom a véleményem, alakulhatok és alakíthatok.

4. Hogyan fejleszted magad?

Igyekszek tapasztalni, sok mindenbe beleolvasok, utánajárok, az után is érdeklődöm kicsit, ami senkit nem érdekel, hiszen, csak úgy tudhatjuk meg mi van körülöttünk, ha megismerjük a dolgokat és így közelebb kerülünk magunkhoz is. Szerintem nincsenek kifejezett módok. Nyilván a zene, könyvek, filmek is lehetnek motiválók vagy a belőlük szerzett gondolat, de szerintem az egyén saját tapasztalata, dolgok megélése, átélése adja a legjobb ihleteket.

5. Mit adott az életedben a slam?

Elsősorban embereket, akiket megismertem, élményeket, amiből rengeteg erőt merítettem már. De emellett bátorságot, hogy kiálljak, hogy előadjam, amit gondolok, látok, érzek és meghallgassak másokat, és mindig rájöjjek, hogy a dolgok tényleg nem fekete-fehérek.

Eredet. Nolan azóta a szívemben maradt.
Na ez nagyon jó kérdés mindig vannak aktuális „kedvencek”, de ha nagyon választani kéne, akkor a Fargo és a Mr. Robot nagyon közel állnak hozzám.
Annyira nem olvasok sokat, nagyon ritka, hogy leülök egy könyv elé sajna, de az Állatfarm Orwelltől zseniális.
Na ez a másik, amit keveset csinálok, de egy FIFA-ra mindig vevő vagyok.
Bár vlog, de Mogyorósi Csabit nagyon bírom.
Botanikus kert szerintem az egyik legjobb, de én még a Hal közt is szeretem.
6. Mitől különleges szerinted egy debreceni slam est? Az egyáltalán?

Fuh, hát nagyon is. Iszonyat befogadó mindenki, komolyan, az első estem alatt csak én voltam, aki azt érezte, hogy nem tartozom oda, furcsa egy hely, nagy vibe-ja van, én úgy írnám le, hogy egy kisfalu a városban. Vannak nagyon jó szomszédjaid, van, akinek csak köszönsz, akiről csak hallasz dolgokat, aki csak látsz, és imádsz itt lakni.

7. Mit tanácsolnál egy még most csak a fióknak író leendő slammernek? Hogy induljon el?

Én azzal kezdeném, hogy nézegesse a slam klubok Facebook-, Instagram-oldalát. Kb. mindenhol vannak havi események, változó nyilván egy est tematikája, de slam témát sok helyen adnak meg. Én azt mondanám először próbáljon meg egy témára írni azt adja elő otthon, vagy egy sör mellett a haveroknak. Ha többszöri felolvasásra is jól hangzik, pláne, ha pozitív visszajelzéseket kapunk, akkor tessék feliratkozni egy estre.
Nagy levegő. Kis izgulás. Aztán lehet veretni. Hidd el onnantól egy klubot se hagysz ki.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Igen pontosan arra a kurva nagy pattanásra mutatok amivel kiálltam

Hócza Dénes (@d.neshocza) által megosztott bejegyzés,

8. Hogyan látod a slam poetry jövőjét?

Szerintem egy elég nagy lehetőség halmazt felvonultató műfajról beszélünk. Mindenki könnyen meg tudja magát benne találni és sajátjaként használni ezt a plusz végtagot. Ahhoz képest, ahonnan ez elindult, ma szerintem egy elég fejlett, komplex és nagy slam közösség létezik, és ez szerintem egyre csak nagyobb lesz idővel.

9. Neked ki itthon a top3 slammer?

Nem könnyű, kimondott kedvencet nem is tudnék mondani, nagyon sok mindenkit másért és másért szeretek, de ha nagyon választani akarnék, akkor Süveg Márk többszörösen viszi a prímet, a Munkatársakat (Maier Peti, Juhász Marci) nagyon adom, baromi eszes szövegek, rengeteg önreflexióval és sok fricskával, meg le a kalapom Szabó-Thalmeiner Dóri előtt, komolyan a nő nagyon tudja mit csinál a színpadon.

+1 Ki legyen a következő?

Katschthaler Anna

Olvasd el a Mundér további részeit és gyere el a majd egyszer bekövetkező első DebreSlam estre…majd a nyár végén!

Pin It on Pinterest